5 dolog, amiben az Integrál Európai Konferencia megerősített

5 dolog, amiben az Integrál Európai Konferencia megerősített

Külső szemmel egy átlagos szombat este, a Balaton parttól néhány méterre felállított tűz mellett táncol több száz ember. Magyar táncokat tanul több mint harminc nemzet képviselője, önfeledten, egymással összekapcsolódva, vidáman. Ahogy a tűz lángja halványul, úgy fogynak az emberek, és az este egy közös énekléssel zárul. Felváltva hallunk magyar, angol, német, szerb, spanyol dalokat… Azt hiszem, a sokszínűség szépsége ebben a pillanatban csúcsosodott ki igazán.

Az ezt megelőző négy nap alatt hallottunk pszichológiai és spirituális tanításoktól kezdve a legújabb közgazdasági és politikai elméletekig számos érdekes előadást, részt vehettünk különböző workshopokon is, és voltak olyan gondolatok, amelyek bizony többször visszatértek, és engem is megerősítettek néhány dologban.

1. A különbözőség nem hátrány, hanem erény – Ne akarj átlagosan „normális” lenni

Ahogy az az esti tábortűznél is kiderült, a különbözőségünk egyáltalán nem hátrány, sokkal inkább előny. Európának sem olvasztótégelynek kell lennie, ami eltűntetni a nemzetek különbözőségét, sokkal inkább egy olyan helynek, ahol azt előnnyé kovácsolva tudunk élni egymás mellett.

Sok embert visszafog az a kiteljesedéstől, hogy fél Önmaga lenni és szeretne „normális” maradni. Pedig ez a kategória jobbára csak a fejünkben létezik, és valószínűleg mindenkinek mást jelent. A mostani időszak pont arról szól, hogy a bennünk lévő tehetséget kihasználva tudunk megújulni egyéni és társadalmi szinten egyaránt.

 

2. Ahhoz hogy valami teljesen új minőség születhessen, a réginek össze kell omlania

Mintha ez zajlana most Európában… A régi rendszerek, módszerek egyre kevésbé működnek, és ahhoz, hogy egy teljesen új minőség épüljön, a réginek az összeomlását éljük több szinten. Ez azonban a társadalmi fejlődés természetes része, a körforgásban ezt követi az újjászületés, aminek része a már meglévő tudás integrálása új alapokon.

 

3. A fájdalom nem rossz

Az átalakulás járhat fájdalommal. Ahogy az egyik előadáson elhangzott, a szülési fájdalmak bizony fájnak, de az ebben lévő erőnek köszönhetően születik meg az új minőség általunk és bennünk. A fájdalom tehát nem rossz dolog, és legfőképpen nem feltétlen kell, hogy állandósuljon az életünkben. Hogy hogy viszonyulunk hozzá, mennyire éljük meg szenvedésnek az pedig csak tőlünk függ.

 

4. Nincsenek minták – Mi alkotjuk meg őket

 

A régi nem működik, azonban előttünk az út és bennünk a lehetőség arra, hogy mi teremtsünk új mintákat. Ez „rossz hír” azoknak, akik számára fontos az, hogy jól bevált mintákat kövessenek, viszont igazán jó hír azoknak, akik meglátják ebben a lehetőséget, és vállalják azt, hogy kezükbe veszik a sorsukat és változást teremtenek a bennük rejlő erő és képesség felhasználásával.

 

5. Egységben az Erő

Az az egység, ami elismeri, sőt támogatja a különbözőséget, a képességek kibontakozását, az együttműködést, megsokszorozza az egyén erejét. Ezeknek a szövetségeknek a kialakulása már elkezdődött akár kisebb szinten: férfi-női viszonylatban, akár vállalati szinten, vagy a gazdaság vonatkozásában is. Ahogy az integrál szemlélet egyre inkább átjárja az élet minél több területét, úgy lesz világunk is egyre működőképesebb.

A konferencia programjainak sokszínűségével kiváló lehetőség volt a hasonló gondolkozású emberek számára a kapcsolódásra, élményeik megosztására, inspirációra és ilyen szövetségek kialakítására. Annak eredményét pedig, hogy az itt elvetett magokból milyen termés születik, reméljük, egy-két év múlva megoszthatjuk majd egymással egy következő, hasonlóan színvonalas rendezvényen.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea

Érdekelnek a felvételek?

Jelen pillanatban az anyagok rendezésén, előkészítésén dolgozunk. Ha megadod az elérhetőségedet, az elsők között értesítünk az elérhető tartalmakról.

 

0
Your Cart