A hétvége programja az IEC-n

3 napos IP-s élmény lehetőség

Az IEC elindult. Már több, mint 100 ipés jelentkezett be.

A nemzetközi integrál közösség eljött a földünkre és itt van ezen a héten. Most nyílt meg a tér-idő vasárnapig, hogy átélhetjük a kollektív integrál földlakók kitágult tudatát együtt.

Hogy segítsük az orientációtókat, elkészítettünk egy IP képzés és közösség orientált programajánlót ezen az oldalon.

Tudatosan a hétvégére tömörítettük azokat a programokat, amelyeket dedikáltan az INTA-soknak adnak a legtöbbet.

A hétvégi 3 nap programjából válogattunk néhányat alább, a teljes programot pedig itt találod.

A csúcsponton Ken Wilber (péntek), Máté Gábor (szombat) és a “szombat esti láz” lesz, a Nemzetközi Türkiz Flow Élmény, mely egy integrál tudatszintű, több száz fős nagycsoport-élmény egy több méteres égő máglya körül, ijászokkal, dobosokkal és csoportvezetőkkel facilitálva.

Közös intás chat az IEC-re

Van egy “IEC-s Intások” chat csoport is, hogy a nagy social flow-ban is legyen kommunikáció a közös programokról. Ha vettél jegyet, gyere be a chat csoportba is, messengeren írj rá Varga Ritára, aki hozzáad a chathez.

Közös utazás, szállás

Javasoljuk, hogy kérdezzetek körbe és tervezzetek közösen!

Szállást, fuvart közösen szervezni, ki mit szeretne megnézni, min szeretnétek részt venni, meg ilyenek.

HÉTVÉGI PROGRAMOK

Pénteki programok

Teljes pénteki programot itt találjátok.

Reggel 7:00-8:00

Flow Élmény Irányítása Neurofeedbackkel

Madl Tamás vezeti a csoportfolyamatot, aki több évtizede hidalja át itthon az agykutatás és a buddhista meditáció témakörét. A Flow élménye egy kellemes, nagy teljesítményű állapot, javítja az élettel való elégedettséget, de kevesen férnek hozzá folyamatosan. Ez a workshop EEG-eszközöket és neurofeedbacket használ, hogy segítse a résztvevőket az áramlásban, ráérezni és elsajátítani az érzet megtartását.

Prezentációk 11:30-13:30

Családállítás Fórum Bedő Nórával és Kemény Péterrel

Mitől válik egy konstelláció integrállá? Fedezzük fel ezt együtt! Beszélgessünk erről a témáról, inspiráljuk egymást! Kísérletezésre és tapasztalatok megosztása. Jól bevált technikák bemutatása. Aktuális szakmai kérdéseket megvitató fórum.

SpirálDinamika Mesterképzés Don Beck Tanítványával, Rica Viljoen-nel

Don Beck tavaly az IEC előtt hunyt el. Több évtizedig ő volt a SpiralDinamika Clare Graves által kidolgozott alapok tanítója, fejlesztője. Ma aki kulcsfigura ennek a végtelen bölcsességnek a közvetítésében, az Rica Viljoen. Dél-Afrikából érkező szervezetfejlesztő és mesélő, az IEC visszatérő vendége. Több felvonásban átadja a főbb tanulságait, hogy ti is elsajátítsátok a SpirálDinamika fortélyait.

Workshopok 15:30-18:00

Intásoknak Zártkörű Beszélgetés Ken Wilberrel!

A programban itt találjátok: "Integral Academy Student's Gathering" néven. Fordítjuk majd magyarra, a Toscana I teremben.
Sikerült megszerveznünk egy lehetőséget nektek, hogy találkozzatok Ken Wilberrel az IEC alatt! Az integrált modell, mozgalom atyja. Az ő elméletére épül az INTA képzése és sok más előadó munkássága. Nyitott beszélgetés, Q and A együttlétet tart.
Wilber emellett május 24-én, szerdán tartja a fő előadását, a keynote speech-et a nyitó délutánon.

Esti programok 19:30-23:30

Nemzetközi Ecstatic Dance Kerényi Kiss Zoltánnal

A programban itt találjátok: "Ecstatic Dance – Gathering the Integral Tribe" néven. Fordítjuk majd magyarra. május 26-án, 19:30-22:00-ig, a MARBELLA & IBIZA termekben
Az ECSTATIC DANCE egy alkohol- és drogmentes szabad mozgástér, amelyet a zene, a saját érzésed és spontán társaid vezérelnek. Egyesek számára ez egy spirituális gyakorlat. Mások számára ez a gyakorlat non-verbális szocializáció. Sokak számára ez is “medicine”.

Szombati programok

A teljes szombati programot itt találjátok.

Előadások 9:00-11:00

Dr. Gábor Máté Főelőadása

Az előadás Dr. Máté Gábor nemrég berobbant nemzetközi bestsellerén, a The Myth of Normal - magyar kiadás: “Normális vagy” - alapul.
Mi a normalitás? Emberség, szeretet, trauma, gyógyulás, tudati ébredés.
A modern pszichológia és nyugati orvostudomány találkozása, w6-os zöld szemléletben.
Ha létezik olyan, hogy planetáris felébredés, ahol az egész bolygóra kiterjedő tudatosodás történik, akkor annak mindenképpen be kell vonni az emberek belső, rendszerszintű gyógyulását.

Prezentációk 11:30-13:30

Integrál Gyógyító a Gyakorlatban - Várnagy Emese (IP3)

Integrál világ Emese orvosi praxisának történetén keresztül. Hogyan alakíthatjuk át a nyugati gyógyító módszereket holisztikus gyakorlatokká? A paciensek mit tapasztalnak, és hogyan vonhatjuk be őket a saját gyógyulási folyamatukba? Valós példák azonnali "csoda" gyógyulásokról.

Az Enneagram Szíve - egy magával ragadó enneagram tanítási délelőtt

Khaled El Sherbini, a globális integrál világ enneagram szakértője visszatér idén is. Lebilincselő előadási stílusa, szívnyitó tere, és elmét megvilágosító stílusa az egyik fő kedvelt előadóvá tette az egyiptomi mestert.
Ha felületesen tanulmányozzuk az enneagrammot, az osztályozás, és ítélkezés eszközévé válhat, amellyel igazolhatjuk az egónkat és támadhatunk másokat. Az Enneagram mélyebb megértése viszont önmagunk átalakulásává válik: egy lenyűgöző pszicho-spirituális úton elvezethet minket önmagunk mély, archetipikus megértéséhez, valamint magasabb értelmünk és együttérző szívünk megtalálásához.

Szuperszonikus Ostor, a Kultúrák Szent Fegyvere

Másodikos integrálos hallgató, Szabó Zoltán harcművész és a hagyományos magyar ostor spirituális ismerője, melyet megoszt most a világgal. Így ír: “A transzperszonális szintekre való beavatásom alapja volt a - szuperszonikus (hangsebességet átlépő) ostor – amely egyben szent fegyvere is volt őseinknek.”
A vallásokban,a kultúrákban, és a mitológiákban megtalálható lenyűgöző összefüggéseket ismerhetjük meg ezen az előadáson.
A szombat esti nagycsoportos folyamat szertüzének gyújtásakor pedig Zoltán előlép ősi viseletben és hangrobbanást okozó meggyújtott tüzes ostorral tisztítja meg a teret, amelyben aztán az integrál világközöséggel nonverbális flow folyamaton megyünk együtt át.

Esti Program 19:30-23:30

Gulyás Party

A programban itt találjátok: "Ecstatic Dance – Gathering the Integral Tribe" néven. Fordítjuk majd magyarra. május 26-án, 19:30-22:00-ig, a MARBELLA & IBIZA termekben.
Az ECSTATIC DANCE egy alkohol- és drogmentes szabad mozgástér, amelyet a zene, a saját érzésed és spontán társaid vezérelnek. Egyesek számára ez egy spirituális gyakorlat. Mások számára ez a gyakorlat non-verbális szocializáció. Sokak számára ez is “medicine”.

Nemzetközi Türkiz Fow Élmény

Mint az Avatárban. 21:00 órától beáll a szent idő és elindul a nagy közös szertartás. Élő lángos nyilakkal íjászok gyújtják meg a szent tüzet. Ima hangzik el a máglya tövében. Ősi viseletben az ostoros ember hangrobbanást okozó meggyújtott tüzes ostorral tisztítja meg a teret, amelyben az integrál világközöséggel nonverbális flow folyamatba merül.
Egy kollektív türkiz (w6-w7 integrált) élményen fogunk átmenni, amikor bár senki nem mondja meg, hogy mit kell tenni - ezzel megszabadítva a mezőt a kötött struktúráktól és az elmétől - mégis mindenki szabad lesz, önés önmagává lazulva a mélyénjével kapcsolódik a többiekhez. Rengeteg kollektív folyamat alakul ilyenkor ki, a mező spontán állítással megmutatja minek kell megmutatkoznia, és gyógyító, transzformatív és gyakran beavató folyamatok zajlanak.
Abból a nonverbális módosult állapotból, amelybe a mozgás ősi élménye fakad, a törzsi dobosok a máglya körül megnyitják a teret, a csoportvezetők pedig facilitálják, hogy kijöhessen, ami ki akar.
Gánti Bence sámándobjával vesz részt a nagycsoporotos, 300 fős élmény szinkronizcióban, Ölvedi Gábor, Baráth István és más dobosok színes dob- és hangszerkészlettel facilitáják a folyamatot. Tizenöt haladó integrál- és bodywork csoprotvezető jelenik meg és cirkulál az emberek között, akik rásegítenek az egyéni folyamatok kifacilitására, és elősegítik a kollektív avatár flow-élmény megvalósulását.

Vasárnapi programok

A teljes vasárnapi programot itt találjátok.

Előadások 9:00-11:00

Terri O’Fallon amerikai pszichológus: A Planetáris Ébredés Evolúciója a szinteken át

Az embersiég 300.000 éves történetében először csupán 80 éve jelent meg a planetáris gondolkodás és a spirituális felébredés gondolata a posztmodern tudati fordulattal. Elérkeztünk oda, hogy revideálnunk kell ezt az elképzelést, megalkotva egy 2.0-ás új narratívát erről, amelyre az integrál szemlélet, a poszt-posztmodern gondolkodás képes. A wilberi létre sajátos adaptációján mutatja be a témát Terri O’Fallon, kutató, anya és nagyanya.

Integrál Pszichoterápia Pablo Escobar és az ayahuasca hazájából

Diana Murillo kolumbiai integrál pszichoterapeutanő 5 éves korában fogadalmat tett, hogy az életét az emberiség szolgálatába állítja, látván a mérhetetlen szenvedést egy olyan egzotikus latin országban, ahol a drogmaffia a gerilla csapatok és az egymást megbuktató és követő militarista kormányok, valamint az amazonas erdeiben lévő ayahuasca utazások és a Sierrában élő Kogi indiánok világa jellemez. A szélsőségek országában is kialakult a posztmodern és poszt-posztmodern világ és az integrál közösség. Onnan érkezett a konferenciánkra az életvidám, energikus Murillo asszony, aki megosztja terápiás tapasztalatait velünk.

Prezentációk 11:30-13:30

Felsőbb tudatszintű szervezetfejlesztés, pszichoterápia, IT és politika

A délutáni előadásokban 22 előadó közül válogathatunk, akik a w6-os és w7-es szinteket tárgyalják a pszichoterápia, a szervezetfejlesztés, a politika, az üzleti élet és az IT-technológia területén. Van közöttük amerikai pszichoterapeuta, a szilikon-völgyből érkezett integrál innovátor, német integrál politikus professzor asszony, svájci integrál közgazdász és sokan mások.

Délután 15:30-21:00

Záró események és grand finálé: nyitott mikrofonos szabad színpad gálavacsorával!

Vasárnap délután egy összközösségi együttlétben csodálhatjuk meg a Nagy Körben a világ oly színes népeit, akik összegyűlnek. Egy könnyed és játékos állításos térben kapcsolódunk utoljára össze mely szívtérnyitó ünnepélyes hangulatú élményteret alkot.
Utána pedig a Grand Finale-ban összeül a nép egy gálavacsorára, ahol a színpadra kitett nyitott mikrofonhoz bárki odaléphet előadni valamit.
És az est sztárja: maga a közösség!
Lehet dalt énekelni, hangszeren játszani, verset szavalni, musical jammelésre hívni a többieket, amit csak a spontán képzelet, kreativitás, isnpiráció és tehetség megenged.

Csatlakozz a konferenciához

Három módon tudsz csatlakozni:

Egész hétre heti jeggyel

Hétvégére háromnapos hétvégi jeggyel
(jobban megéri mint 3 db napijegy)

Napi jegyek, egyéni kombó: 
napijegyekből összeválogathatod, mely napon,
vagy napokon szeretnél jelen lenni
(1 vagy 2 nap esetén javasoljuk)

0
Your Cart